azaz élet a tenger gyümölcsével vagy anélkül

FESS-műtét helyett (Hogyan kezeld az orrpolipot?)

FESS-műtét helyett (Hogyan kezeld az orrpolipot?)

FESS-műtét helyett:

Proetz-kezelés + Rhinocort Orrspray + orrmosó

2015. szeptember 06. - Klaudiaanyu

2022.10.30. azóta is jól vagyok, nem volt szükség műtétre... :) 

FESS-műtét helyett sok esetben lenne megoldás, csak nem tud róla a beteg. Ezzel a ténnyel most szembesültem, mikor is a 4. műtétre jegyeztek elő az elmúlt 10 év alatt. A műtét elmaradt! :) Hogyan lehetséges ez? Elmesélem. 

2006: első FESS-műtétem. 

2010: második, illetve harmadik FESS-műtétem, némi orrsövény korrekcióval. 

2015: negyedik műtét - mely a végén elmaradt, lemondtam. És meggyógyultam. 

CT-lelet (készült július 10.), mely alapján műtétre előjegyeztek egy budapesti kórházban augusztus 17-re: 

julius_arcureg.PNG

 

Látható, hogy elég katasztrofális volt a helyzet, legalábbis, ami a jobb felemet illeti... De még több mint egy hónapot kell kihúzni a műtétig. Akinek volt már hasonló problémája, tudja, mennyire megterheli az embert: nem kapok levegőt - nem alszom rendesen - nem érzem az ételek ízét - jóval fáradékonyabb vagyok - napi 100 papír zsebkendő fogyasztása - rengeteg orrfújás miatt visszaeső társasági élet - munkában alacsonyabb teljesítmény, stb. 

Majd augusztus 24-én A KEZELÉS UTÁN újabb CT-vizsgálat, mely alapján nincs szükség műtétre. :)

aug_arcureg.PNG

 

No, de milyen kezelés is váltotta ki a műtétem? :) 

 

Miután az orvosom előjegyzett műtétre, kiborultam, mert már november óta jártam fül-orr-gégészekhez, és gyakorlatilag semmilyen megoldást nem kaptam. "Mossa az orrát, aztán majd jöjjön vissza." Ekkor még közel sem volt rossz a helyzet, csak gyakran folyt az orrom, és ha alkoholt ittam, órákig prüszköltem, és vagy 50 zsebkendőt elhasználtam. Sejtettem, hogy valami nem stimmel.

Ezt a katasztrofális állapotot megelőzte egy márciusi arcüreggyulladás, amit valószínűleg nem is sikerült rendesen kikezelni. 

Június 2-án néhány korty hideg limonádé után iszonyatosan megfáztam. Ebből a megfázásból nem tudtam kigyógyulni. Jártam orvosokhoz, kaptam antibiotikumot. Aztán valamivel jobban lettem, elmentem nyaralni, hazafelé a repülőgépen hihetetlen módon elkezdett folyni az orrom. Nem tudom, hogy a légnyomás különbség miatt vagy mert elkaptam valamilyen fertőzést, a lényeg, hogy június végére már iszonyú rosszul voltam. Nem kaptam levegőt, stb. Orvos antibiotikumot írt fel. Majd visszamentem dolgozni, a légkondi sem tett jót.

Megint vissza az orvoshoz, felírt szteroidos orrcseppet, és mondta, menjek majd július végén nyaralni, utána találkozunk kontrollon.

De éreztem, nagyon nem stimmel valami. Orrom eldugul egyfolytában, a szemem könnyezik. Hazafelé vettem egy inhalátort, és egész egész hétvégén maszkban ültem és párát lélegeztem be. Olyan dolgok jöttek ki az orromból, hogy ijesztő volt látni. Gondoltam, ha az orvos nem is küld CT-re, majd én kezembe veszem a helyzetet. Hétfő reggel felhívtam egy CT/MR központot, kértem időpontot, kaptam is aznap estére. (Beutalóval egy hét lett volna, nekem meg nem volt annyi időm.) 

CT lelet írásbeli eredményét már aznap este megkaptam - nagyon hatékony volt így. (A CT-vizsgálat 10.000 Ft volt, de megéri!)

A CT leleten ez állt: 

 lelet_szoveges_julius.PNG

Másnap elmentem az orvosomhoz -aki már korábban műtött egyszer, de nem küldött CT-re most. Megnézte a leletem, majd anélkül, hogy megvizsgált volna, közölte, hogy katasztrofálisan néz ki a jobb üregrendszer, "tele van az egész feje, még a füle is, ezt műteni kell, nem szabad félvállról venni". És előjegyzett műtétre. Nem volt velem túl kedves, közölte ez egy három-négy órás műtét lesz, 3-4 napig kell majd bent feküdnöm. (Így utólag minden bizonnyal túlzásokba esett, hisz korábban is legfeljebb két estét töltöttem kórházban, és a műtét 40 perc volt, max. egy óra.)

Kiborultam. Azért jártam november óta három fül-orr-gégésznél, hogy megelőzzem ezt a helyzetet! Erre tessék, megint itt vagyok! Kiborultam, a kórház udvarán leültem, kibőgtem magam. 

Aztán amint hazaértem, elővettem egy füzetet, a lap tetejére felírtam nagy betűkkel: "AZÉRT IS MEGGYÓGYULOK!" 

Háromszor műtöttek eddig, legutoljára altatás nélkül, persze, nem annyira szörnyű, de kellemetlen, nagyon, és nem is veszélytelen: a műtét előtt alá kell írnom egy beleegyező nyilatkozatot, hogy tisztában vagyok a kockázattal. Közel vannak a szemidegek, még meg is vakulhatok. Rendben, tudom, ez a túlzott elővigyázatosság miatt van, és ilyen nem történik meg, de akkor is ijesztő. 

Elővettem a kanapén ülve a CT-leletet, inhalátor-maszkkal az orromon, és elkezdtem a latin kifejezéseket lefordítani.

Majd megnéztem a neten, milyen gyógymód van ezen részek gyógyítására külön-külön. 

Közben hívogattam az ismerősöktől összeszedett jó hírnévnek örvendő fül-orr-gégészeket. Egyik nyaralt, másik fel sem vette, Honvéd Kórházba elvileg lenne valamilyen "VIP" "kedvezményem", de el sem értem őket telefonon. 

Majd rátaláltam erre az oldalra: http://www.jumed.hu/fulorrgegeszet.html

És ezt a beszámolót találtam itt: http://www.jumed.hu/proetz-kezeles-referencia.html

Magdolna, 52 éves:

"Nekem már elég hosszú ideje, közel fél éve mindenféle allergiás tüneteket (csalánkiütés jellegű bőrelváltozás testszerte, nyomásra duzzadt, fájó vörös felületek) okozott valami. Vizsgálatról vizsgálatra járva megállapítást nyert, hogy vélhetően egy idült arcmelléküreg gyulladás és CT vizsgálatot követően jól látható orrpolip lehet a kiváltó ok. A szakrendelésen radikális beavatkozást, műtétet javasoltak. Gondolkodási időt kértem, de eközben kérve barátaim, ismerőseim segítségét kerestem valamiféle szelídebb módot.
Teljesen véletlenül kerültem a megoldáshoz. Egy közeli gyógyszertárban egyik alkalmazott, hangomból ítélve kérdezte problémám és javasolta, hogy keressem meg Juhász doktornőt, aki őt is kezelte, mert van egy ún. arcüregátöblítéses módszer, amivel megszüntethető a betegség és ezzel a bőrtüneteket okozó probléma is.
Első alkalommal ötvenes éveimmel is, kellő félelemmel mentem a rendelőbe, ahol egy kedves doktornő alapos szakvizsgálatán estem túl, majd a beavatkozást elvégezte. A kezelés során teli „k” betűs szavakat, mint kika, kávé, kakaó kellett mondogatnom, hogy az öblítőfolyadék ne kerüljön a garatba. A tengeri sósvizes oldattal történt átmosástól tényleg csak az ismeretlentől való félsz miatt aggódtam, mert a kezelés csak egy kicsit szokatlan, de semmiképpen nem fájdalmas beavatkozás. Sőt már akkor szinte felfrissültnek éreztem magam. Aztán folyamatosan javult az állapotom és elmondhatom, hogy már meggyógyultam, a polip eltűnt, panaszaim megszűntek és mindezt ennek a betegbarát arcüregátmosásos kezelésnek köszönhetem. Egyelőre alkalmanként, két-három havonta szükséges megelőző kontrollra járnom.

Őszinte szívvel tudom ajánlani a hasonló problémákkal küzdőknek, hogy bátran keressék meg Juhász doktornőt, akinek gyógyító munkáját ezúton is köszönöm."

A KEZELÉShttp://www.jumed.hu/proetz-kezeles.html

 Azonnal kértem időpontot. Másnap reggel már fogadtak is. Kótai doktornő alaposan megvizsgált (SZTK-ban nem vizsgáltak meg endoszkóppal...egyszer sem...), látta az orrpolipokat, a váladékot. Nem ígérte meg, de kilátásba helyezte. hogy a műtét elkerülhető. Könnyes lett a szemem az örömtől. :)  

Már akkor átestem az első Proetz-kezelésen. Nagyon sok váladék kijött, elég randa volt. Kaptam végre Rhinocort Aqua orrcseppet. Erről sok jót hallottam, a leghatékonyabb orrpolip-kezelésében. (Már június elején ezt kértem az egyik szakorvostól, de másikat írt fel, ami nem használt végül. A másik szakorvos az Avamyst írta fel, az sem hozott jobbulást nekem, és a pumpája is gyenge, nem jut mélyre az orrjáratban. Persze másnak beválhat ettől még...) 

Azon a héten még egyszer mentem Proetz-kezelésre, aztán minden héten kétszer, három héten át.

Már az első hét után sokkal jobban voltam!!!! :)

Három hét kezelés után jól voltam majdnem teljesen. 

Vidáman mentem dolgozni! :) A doktornő már az első alkalommal előírta, hogy minden reggel és este mossam át az orrom ezzel: NeilMed orrmosó 

Kaptam az első héten szteroid-kezelést is. 1-2. nap: 32 mg Medrol, majd folyamatosan kétnaponta csökkenteni kellett felére az adagot, így egy hétig tartott csupán. A szteroidnak nem örültem, de az egy hetes kúra jobb, mint a műtét.Felhívtam még két orvost, hogy milyen mellékhatásokkal járhat, de azt mondták, ilyen rövid idő alatt nem lesz mellékhatása. 

Eközben amivel én kiegészítettem a kezelést itthon: 

Sinupret Forte (Egyik barátnőm egy ideig Svájcban élt, ott a háziorvos arcüreggyulladásra a Sinupret Fortét írta fel, és inhalálást. Ez megerősített abban, hogy ez egy remek készítmény...) Gyógynövényekből áll. Egy fórum-hozzászólásban bukkantam rá, az úr elmondása szerint már műtétre őt is előjegyezték, ezt a tablettát szedte, s végül nem műtötték meg, mert az orrpolip eltűnt. :) 

sinupret_hatoanyag.PNG

C-vitamin: napi 2000 mg. 

Supradyn tabletta

 D-vitamin (NewYork-i barátnőm férje is orrpolipra hajlamos, és az ottani orvos mindenképp javasolta a D-vitamin szedését is) 

Protexin: olvastam, hogy sok esetben az arcüreg-probléma kapcsolatban áll a bélnyálkahártya állapotával, mindenképp érdemes tartani egy kúrát. 

Xyzal: orvos írta fel.Esténként napi egy tablettát szedek azóta is. 

Kezdetben napi 4-5 alkalommal inhaláltam. Ezt az inhalátort vettem meg: Beurer IH 18 inhalátor  Nagyon elégedett vagyok vele. (Van ultrahangos inhalátorom is, de nem hatékony, nekem nem vált be, de kruppos betegeknek inkább ezt ajánlják.)

köptető: háziorvosom írta fel, nem tudom, mennyit használt, de beszedtem. 

Orr inhalátor: ez volt a legjobb! Van hozzá egy gyógynövényes kiegészítő, amely segít abban, hogy kiduguljon az ember orra! Szuper találmány! 

Tehát műtét helyett: Proetz-kezelés + Rhinocort Orrspray + orrmosó

 

Kiegészítés: Sinupret + inhalálás otthon (géppel) + sok folyadék 

Az augusztusi CT lelet eredménye: 

lelet_arcureg_ct_augusztus_kep.PNG

Ennyi! :) Ez pedig kezelhető minden bizonnyal. :)  Persze, tudom, odafigyelést igényel, orrmosás minden nap, tengervizes orrspray a légkondicionált munkahelyen, sok folyadék nap közben, stb. de ha ezzel elkerülöm a műtétet, akkor hajrá! 

Remélem, az az összefoglaló sokaknak fog segíteni. Sok időt fordítottam arra, hogy ezekre rábukkanjak, és nagyon örülnék, ha másoknak is segíteni tudnék ezzel. Nekem hihetetlen nagy boldogság volt hallani, hogy elmarad a műtétem, más is érezze át ezt! :) 

Mai állás szerint: október elején megyek vissza kontrollra, allergiavizsgálatokat fogunk végezni, hogy megpróbáljuk kitalálni, mi irritálja a nyálkahártyám, mi okozza a poliposodást, a minden bizonnyal erős hajlamom mellett. 

Az orrmosót minden nap egyszer kell használnom, és tovább kell alkalmaznom a Rhinocort Aqua orrsprayt. Esetenként egy-egy Proetz-kezelésre elmegyek, ha netán megfáznék, vagy nagyon folynak az orrom. 

Csak ebbe a rendelőbe vagyok hajlandó járni ezentúl. :)

 (A bloggal szándékom csupán az, hogy átadjam a tapasztalataimat másoknak, mert én anno örültem volna, ha hamarabb rávezet valaki erre a megoldásra; a blogban említett termékekhez semmiféle kereskedelmi érdekem nem fűződik!) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orrpolip.blog.hu/api/trackback/id/tr657764298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillatoth 2015.10.21. 15:48:40

Szia. küldtem Neked üzenetet , nem tudom megkaptad-e? mert nem tudom hol tudom megnézni, hol tudom elolvasni az üzeneteket? vagy esetleg tudnál küldeni üzenetet az email címemrre. válaszod köszönöm.

Linda Labancz 2015.11.26. 22:25:57

Szia!

Meg tudnád mondani mennyibe kerül a jumedben a Proetz kezelés? A honalpjukon nem láttam árakat.
Az egyik blogon azt is olvastam, hogy TB-re is csinálják. Erről esetleg van valami infód? Köszönöm szépen

Klaudiaanyu 2015.12.07. 12:39:14

@csillatoth: Kedves Csilla, ne haragudj, csak most láttam a kommented. Az e-mailcímem nem nagyon használom, ezért nem láttam még az üzeneted. Remélem, azért tudok segíteni. Írok a mailcímedre.

Klaudiaanyu 2015.12.07. 12:44:11

@Linda Labancz: Kedves Linda! Az első kezelés, ha jól emlékszem, 8000 Ft volt, a többi 6000 Ft. Kerestem én is TB által finanszírozott helyet, ahol ezt a kezelést végzik, de nem találtam. (Pedig jó lenne, ha már annyi TB-járulékot fizetünk...) Itthon végzem az orrmosást azóta is, ha megfázom vagy elkapok valamilyen légúti fertőzést, egyből megyek a rendelőbe. Most több egészségpénztári tagdíjat fizetek be, ezzel kicsit a kiadásokat tudom csökkenteni, mert a munkavállaló által befizetett összeg (mely nem cafetéria) az adóbevallásnál kis részben (20%) visszaigényelhető...) A kezelésekről adnak számlát, tehát egészségpénztárra elszámolható. Nekem a sima szakrendelések nem működtek, így maradok ennél a rendelőnél és doktornőnél, mert tényleg megéri. :)

Hidvegi Tündi 2015.12.28. 17:23:46

szia!
nagyon köszönöm,hogy ezt leírtad és megtalálhattam...a helyzetem megközelítően az ,amit itt leírtál...amint lehet,bejelentkezem én is... azt szeretném csak kérdezni,mennyi ideig,szóval hány hétig tartott a kezelés,amíg járni kellett a rendelőbe? én vidéki vagyok,de meg kell oldanom,hogy odajussak...köszönöm!!

Hidvegi Tündi 2015.12.28. 17:24:57

hidvegitundi@gmail.com köszi a választ! hogy vagy most?

Klaudiaanyu 2016.01.07. 19:09:28

@Hidvegi Tündi: Szia Tündi, nagyon örülök, hogy hasznosnak találtad a blogot. :) Az első három héten kétszer mentem kezelésre. Ha messze van neked ez a rendelő, esetleg hívd fel őket, és kérdezd meg, tudnak-e a lakhelyedhez közelebbi orvost ajánlani, aki szintén ezzel a kezeléssel foglalkozik. Lehet, tudnak másik orvost a közeledben. Jól vagyok, köszönöm :), még vár rám allergia vizsgálat (szintén ebben a rendelőben), és megyek újabb kezelésre, azóta meg-megfáztam néha, így nem árt az elővigyázatosság, s kicsit érzem, hogy egy újabb arcüregmosás jólesne. Egyébként november óta nem voltam. :) Mert jól vagyok. :) Illetve még a hajgyógyászom vérvizsgálatra is elküld, mert valószínű, a huzamosabb arcüreggyulladástól kissé megritkult a hajam, de azon is lehet segíteni. Minden nap eszembe jut, mennyire mázlista vagyok, hogy a műtétre nem volt szükség. Naponta egyszer mosom az orrom, használom a Rhinocort orrsprayt. Karácsony előtt kicsit száraz volt az orrnyálkahártyám, de a Coldastop olajos orrcsepp két nap alatt rendbe tette, recept nélkül kapható. Nekem nagyon bevált! :) És dr. Csabai Zsolt kutató által piacra dobott grapefruitmag-kivonatot is elkezdtem szedni a hajgyógyász javaslatára, az egyetlen igazán hatékony grapefruitcsepp. (Az íze sem rossz.) Sok sikert, jobbulást kívánok! :) :)

Ágnes Jakab Csató Józsefné 2016.01.09. 13:01:24

Szia !
Biztosan nem véletlen, hogy rátaláltam a blogodra, hiszem , hogy amire szükségünk van az rendelkezésünkre is áll a kellő időben. Most van a kellő idő és a szükség. A férjemről van szó, aki most 65 éves és a születésnapi "ajándékként" (jan. 08.) orrpolip műtétet helyeztek kilátásba. Neki a második lenne (az első 41 éves korában volt), de semmiképp nem szeretnénk ha ez megtörténne újra, ezért mindent elkövetünk, hogy elkerüljük. Hála Istennek 2 éve a fiamat is majdnem megműtötték és az utolsó 3 napban úgy érezte elmúlt a polip és nem kellett műteni.De ez egy másik történet talán majd azt is megosztom egyszer. Nagyon jó egészséget kívánunk Neked és nagyon köszönjük hogy ezt a jó hírt megosztottad mindenkivel. Elindulunk ezen az úton a gyógyulás reményében, majd a tapasztalatainkat megosztjuk ezen a felületen. Ági

Caligar83 2016.01.13. 10:38:30

Sziasztok!
Érdekes volt a blog, illetve az is, hogy sokat és sokfélét lehet olvasni különböző fórumokon az orrpolipokról, illetve a FESS műtétről. Gyakorlatilag ott találtam erre az oldalra is.
Sajnos nálam is orrpolipot diagnosztizált a doki, bár megjegyzem (és lekopogom) eddig semmi különösebb panaszt nem okozott. Hozzá tartozik, hogy már egészen kicsi koromban közölték édesanyámmal, hogy orrpolipra "hajlamos" vagyok, így valószínű, hogy lesz. Úgy néz ki igaza volt. :-)
A lényeg, hogy kétségeim vannak a kezelés (FESS) hatékonyságával kapcsolatosan és ezért szeretném megtudni, hogy a blogban leírtak az én esetemben esetleg mennyire alkalmazhatóak? Gondolok itt arra, hogy pl. nekem nem votlak arcüreg problémáim.
Tudom, nem vagytok szakorvosok, de véleményetek biztosan van. :-)

Most kellene mennem CT-re, utána beszélünk egy esetleges műtét megvalósításáról. Jobban szeretném elkerülni, főleg úgy, hogy nem is sürgető jelenleg a helyzet. Persze ez csak a jelen állapot.

Üdv.:
Zs.

Klaudiaanyu 2016.01.17. 13:27:01

@Ágnes Jakab Csató Józsefné: Kedves Ágnes, köszönöm szépen a visszajelzésed. Bízom benne, hogy Férjednek is segíteni fog a kezelés. Persze, tudom minden eset más, de tapasztaltam, hogy a Proetz-kezelés és valamint a kiegészítő kúra miatt a műtétemre nem került sor, így bizakodó vagyok a Ti esetetekben is. :) Napi két orrmosással és szteroidos orrsprayvel a tünetmentes állapot fenntartható, így ez idő alatt az ember rájöhet, miért is polyposodik az orra... Ennek is van oka, "csak" rá kell jönni a miértre. Ez a legnehezebb. Még én sem tudom, vár még rám az allergia vizsgálat. Reflux, allergia, lelki okok, s még ki tudja, mennyi minden más lehet a háttérben. Jobbulást kívánok, és nagyon várom a fejleményeket! Üdvözlettel: Klau

Klaudiaanyu 2016.01.17. 13:44:54

@Caligar83: Kedves Zs! Úgy veszem ki soraidból, hogy esetedben van orrpolypod, de más kellemetlen tüntetek nincsenek. Találkoztam olyan esettel (vérvételen az asszisztensnő), akinek szintén van orrpolypja, de nem okoz tünetet, kapott szteroidos orrcseppet, de nem használja, mert nem zavarja a polyp a mindennapokban. Együtt él vele. Másik esetben, egy fórumon olvastam, egy férfi szintén műtétre volt kiírva, a műtétig kúraszerűen szedte a "Sinupret Forte" tablettát, és eltűnt az orrpolypja, mire a műtétre került volna sor. Volt sógornőm öccse állítólag egy alkalommal meg kifújta véletlenül a polypot, nem volt szükség kezelésre. :) A műtét átmenetileg lehet hatékony, de a fő okot, a hajlamot, nem szünteti meg, ugye. Arra kellene rájönnünk, mitől van. :) A CT lelet sokat fog segíteni, merre indulj el.
Az általad leírt esetben én a Rhinocort Aqua szteroidos orrspray-t és a Sinupret forte tablettát alkalmaznám, kiegészítésként a C-vitamint, sok gránátalmát, esetleg gyógyteákat részesíteném előnyben. Szerintem műteni csak akkor érdemes, ha nagyon muszáj. Jobbulást kívánok, és kérlek, mindenképp írd meg, mi lett az eredmény. :) Üdvözlettel: Klau

Caligar83 2016.01.17. 16:30:49

Szia!

Köszi a választ, ígérem írok, hogy mire jutottam! :-)

Nos, jelenleg diólevél főzetével kezelem, sokat hallottam/olvastam róla, hogy orrba felszívva, illetve az orrba juttatva rendkívül hatékony az orrpolip esetén. Még egy orvos is megerősítette, hogy valóban hatásos. Egyetlen hátránya, hogy elég kellemetlen mikor az orromba pumpálom (pumpás orrspray palackját alkalmazom), és hátul folyik le a torkomba. Ezeket a pillanatokat megkönnyezem, de amúgy nem vészes. Azt mondják 3-4 hétig kell reggel ill. este befújni/bemosni, utána kis pihenő és újra lehet ilyen kúrát alkalmazni, ha szükséges
Az általad ajánlott orrspray és tabletta csak orvos által felírt receptre kapható? Vagy be lehet ezeket szerezni máshol is?

Köszi előre!
Üdv.:
Zs.

B.GY. 2016.01.19. 22:11:29

Engem ma jegyeztek elő febr.25-re orrpolip műtétre,meg egy kis orrsövény korrekcióra.Már vagy 20 éve meg akartak műteni,de csak most kezdett zavarni,hogy nem kapok rendesen levegőt az orromon.Na meg én asztmás is vagyok,meg pikkelysömörös.Állítólag ezeknek sem tesz jót a polip.Mondtam is a dokinéninek inkább polip mint rák :)

Ágnes Jakab Csató Józsefné 2016.01.31. 15:16:50

Szia Klau !
Örülök, hogy reagáltál. Jelenleg a helyzet, hogy minden nap kétszer mossa az általad is használt orrmosóval, gyógygomba és allergia gyógyszer. Egyenlőre szinten van.Tavasszal gondoltunk a Proetz kezelésre, mivel nem Budapesten lakunk.
Fogok még jelentkezni. Üdv : Ági

Hidvegi Tündi 2016.02.21. 18:17:39

@Klaudiaanyu: Szia! nagyon köszi a választ! Januárban már be is jelentkeztem a rendelésre és nagyon jók a tapasztalataim...Végre megtudtam,hogy egy úgynevezett asa szindróma,allergiaféle okozza az orrpolipokat és komoly refluxom is van. Rögtön kaptam savcsökkentő gyógyszert és ez fantasztikus eredményeket hozott. Orrmosót otthon napi kétszer kell használnom és a rhinocort aqua orrsprayt is. Ezen kívül salvus vizet ajánlottak napközben kell 1 dl-t kortyonként meginni.Ez is a sav csökkentésére való. Van itthon polarizációs lámpa is ,ezt is használom,csak erre jut a legkevesebb idő sajnos...sokszor elfelejtem. Most egy hónap elteltével visszajött a szaglásom! Pedig szteroidot nem is szedtem. Ez nagyon nagy dolog. Eddig négyszer voltam a kezelésen,de még megyek. Óriási segítség volt mindez...műtétre biztos nem megyek. Nem tudom még ,mikor kell ct-re mennem,de majd biztosan. Köszönöm,hogy megírtad ezt a blogot. Minden jót !Tündi

Klaudiaanyu 2016.02.25. 20:00:37

@Caligar83: Kedves Zs! A szteroidos orrcsepp csak orvosi rendelvényre kapható, sajnos, néha én is elfelejtem, hogy kifogyok belőle, akkor probléma, hogy megint kell kérnem receptet a háziorvostól, vagy ha épp megyek Proetz-kezelésre, mindig kérek a rendelőben. Az allergiagyógyszert recept nélkül veszem, bár lehet, ha felírják, olcsóbb. Mi a benyomásod a diólevél-kúráról? Már eltelt pár hét, jobb lett tőle az állapotod? További jobbulást kívánok! :) Klau

Klaudiaanyu 2016.02.25. 20:04:53

@B.GY.: Kedves B.Gy.! Túlestél a műtéten? Milyen volt? Hol műtöttek? A pikkelysömör egy ismerősöm esetében teljesen elmúlt szinte a paleo étkezés hatására (rizst néha eszik, de alapvetően betartja). De az asztma is szépen javul étrendváltoztatás hatására olykor. Esetleg az étkezés megváltoztatását kipróbáltad már? (Nálam szuper hatása volt, csak aztán kicsit lazítottam az étrenden, úgy meg nem az igazi...:) Jobbulást kívánok! Klau

Klaudiaanyu 2016.02.25. 20:10:06

@Ágnes Jakab Csató Józsefné: Kedves Ági! Az orrmosás szerintem is sokat segít. Ha egyszer-egyszer elfelejtem, sajnos, megérzem. Ha kihagyom az orrcseppet, azt pláne. Szeretném teljesen feltárni az okát, akár ha vannak lelki tényezők is.. A kvantumfizika "létrejötte" óta én már semmit sem tartok kizárhatónak... :) Remélem, rájövök az okokra. Még mindig nem mentem el allergia vizsgálatra, még kutakodom, no meg a munka mellett olyan nehéz időt szakítani mindenre, pedig fontos, ugye, az egészség nélkül nincs semmi... Mostanában a hisztamin intolerancia is képbe került, olvastam valahol erről... Jobbulást kívánok, bízom benne, hogy tavasszal a Proetz-kezelés meghozza a várt eredményt. :) Klau

Klaudiaanyu 2016.02.25. 20:12:23

@Hidvegi Tündi: Kedves Tündi! Nagggggyon örülök, hogy Neked is bevált! :) Olyan jó olvasni, hogy másnak is segített a kezelés! :) Köszönöm, hogy megírtad. További jobbulást kívánok! :) Klau

B.GY. 2016.02.27. 21:46:15

@Klaudiaanyu:
Szia!
Túlestem rajta igen.Tegnap már haza is engedtek.Nem tudom milyen volt aludtam:) Bajcsyban műtöttek.Az orrsövényemet végül nem bántották,hozzáfértek a polipokhoz rendesen.Csütörtökön megyek vissza kontrollra.A fejem még dugult,meg váladékozik.Nem szabad fújnom az orrom 5 napig.Mondták hogy csepegtessem ottrivinnal meg olajozzam utána.3 hónapja tartom a glutén,cukor,tejtermékmentes diétát.Akkor voltam egy biorezonanciás vizsgálaton.Ott állapította meg a dokinéni,hogy ezekre allergiás vagyok állítólag.Néha azért becsúszik egy kis édesség:)Sömörön semmi változás,Szteroidos kenőccsel kenem,hogy legalább ne vakarjam magam szét,és tudjak aludni.

Klaudiaanyu 2016.09.10. 10:56:23

Kedves B.GY. Hogy vagy azóta? A paleolit táplálkozást próbáltad? Egy barátnőmnek azóta nem jön elő az övsömör problémája sem, s egy autoimmun betegsége is tünetmentes. Én sajnos csak a gluténmentes étkezést tartom mostanában, de vissza kell térnem a teljes paleóra, mert akkor voltam a legjobban, amikor egy évig betartottam, csak aztán a sok munka, rohanás miatt lazítottam igencsak az étrendemen, sajnos. A paleo lényege szerintem a több zöldség, gyümölcs, és a hús csak harmadszereplő. nekem anno túl sok hús volt az étrendemben, kicsit besokalltam, azt hiszem. :)
Szendi Gábor cikkeire érdemes figyelni, szerintem, tudom, perifériára szorult a hivatalos orvostudomány bizonyos szegmenseiben, de matematikus eredetileg, logikusan gondolkodik, tudományos igénnyel, így érdemes elolvasni egy-egy cikkét...
Bár tökéletesen tisztában vagyok vele, mennyire nehéz életmódot váltani, rengeteg kitartás kell hozzá, de ha a motiváció megvan, azt minden reggel, minden étkezés előtt felépítjük fejben, talán könnyebb... Azóta még a vízkúra is képbe került, nem nagy szám, reggel meg kell inni egy liter vizet, de minimum 6 decit, majd 45 percig nem inni. A víz fontos, tisztított vizet iszom reggelente, de csak 5 decit mostanában, az igazi javulást a reggeli egy liter hozta meg, de ahhoz tényleg korán kell felkelni. :) Esetleg érdemes kipróbálni. Mivel a test nagy része víz, ezért nem is hülyeség a vízkúra elmélete.
Esetleg többiek azóta hogy vannak? Valamilyen tapasztalat, amely másoknak is hasznos információ lehet?
Én azóta is jól vagyok :), orrmosó, allergia gyógyszer, Rhinocort Aqua orrcsepp.
Klau

B.GY. 2016.12.04. 19:37:14

Szia!
Megvagyok az orrom rendben:) Most a fülem van bedugulva alig hallok valamit,meg sípol az agyam.Holnap megyek fülészetre.A paleot nem próbáltam a vízkúrát igen.Amúgy is sok vizet fogyasztok.A sömörömre kaptam gyógyszert.Szeptemberben befektettek a bőrklinikára.Azzal most semmi bajom.
Üdv.Gyuri

tücsök78 2017.03.09. 19:36:21

Annyira örülök, hogy megtaláltam ezt a blogbejegyzést!! :) azóta hogy vagy? szagokat érzel? sajnos én évek óta nem érzem a szagokat/ízeket, csak nagyon ritkán, pillanatokra...egyébként levegőt már jól kapok (10 éve úgy indultam, hogy 1 éven keresztül mintha betonnal ki lett volna öntve minden járatom, borzasztó volt, de nem mertem a műtétre vállalkozni...nálam a túl sok orrspray okozta valószínűleg ezt a bitang duzzanatot :( lényeg, hogy aztán szépen eljutottam odáig, hogy már jól kapok levegőt, most már tényleg náthás is ritkán vagyok...de hát a szagok még mindig nem jöttek vissza (csak ahoyg írtam, nagyon ritkán, ha ott az orrom tövénél is összehúzódik valamiért a nyálkahártya)...és most épp kacérkodtam, hogy mégis meg kéne cisnáltatni ezt a fránya fess műtétet, és akkor jött szembe ez a blogbejegyzés :) érzem, hogy mindez segíteni fogok, és nagyon köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk! :) mennyit fújsz a rhinocort aquából? és 32-es vagy 64-es "kiszerelés"?
köszi és minden jót!

ayreon 2017.05.06. 15:30:33

Nehogy bedőljön valaki ennek a SÜLETLENSÉGNEK és ezért ne csinálja meg a műtétet! Az orrpolip egy jóindulatú daganat, fizikai akadály, ami nem fog eltűnni, vagy visszahúzódni soha semmilyen szerre!

Az hogy rendberakják, kitisztátják az orrodat, persze segít (a leírásod szerint pont ezt csinálták nállad), de a polipok nőni fognak, és nőni és nőni...

Nekem már sajnos 6 műtétem volt, mert mindig visszatért, a folyamatos Rhinocort Aqua és Zyrtec (allergiás ok esetén) segít lassítani a folyamatot, de nem gyógyít!

Amire buzdítasz, az egyszerű félelemből fakadó halogatás! Ha utána rámegy a füledre és kilyukad a dobhártyád (igen, direkt ilyesztgetek, mert volt velem már olyan a kórteremben akinél ez történt) akkor majd mehetsz Proetz kezelésre!

A FESS műtét kibírható, bár kellemetlen, és ne ilyesztgess vakulással mert az viszont műhiba, persze egy vakbélműtétnél is előfordulhat hogy elvágják az ütőeredet és meghalsz, de ugye ezért még megcsináltatnád?

MÉGEGYSZER: NAGYON VESZÉLYES AMIT TANÁCSOLSZ!

Klaudiaanyu 2017.05.24. 21:28:14

@tücsök78: Szia! Köszönöm, hogy írtál. Szagokat, ízeket érzek. Anno, amikor kiírtak a műtétre, féltem, hogy nem jön vissza a szaglásom, az ízeket sem fogom ugyanúgy érezni. De minden helyreállt, szerencsére. Azóta jól vagyok, tavaly ilyenkor voltam utoljára komolyabban beteg, ez nálam nagy szó, mert előtte kb. havonta elkaptam valamilyen felső légúti betegséget. Néha érzem, hogy az orrom érzékenyebb, általában akkor, ha elfelejtem az orrmosást vagy az orrcseppet. A 32-est használom. A helyzeted elég komolynak tűnik.... Hogy vagy azóta?

tücsök78 2017.05.24. 21:48:04

dejó, hogy írtál! :) még nem voltam a dokinál, de vettem olyan orrmosót, és igyekszem minden nap használni. nem olyan súlyos a helyzet, ha éreznék szagokat, semmi bajom nem lenne (tehát levegőt jól kapok az orromon, nem vagyok sokszor náthás). most vizsgaidőszak, de aztán már tényleg elmegyek az ajánlott dokihoz :) nemrég voltam gégésznél, ő sem látott semmi aggasztót, azt mondta, hogy ha zavar az állapotom, akkor lehet egy műtét (de semmi sürgető vagy baljós dolgot nem mondott szerencsére). Szteroidot csak akkor 1x szedtél pár napig, azóta nem?

Klaudiaanyu 2017.05.24. 22:01:44

@ayreon: Szia ayreon! Biztos, ezt a blogjegyzést olvastad? :) Kicsit félrecsúszott a szövegértelmezés, úgy érzem.
Az orrpolyp eltűnni valóban nem fog, magától. Az enyémek visszahúzódtak a kezelés hatására, orvosi kezelés mellett, nem a sarki vajákos asszony woodoo babájának segítségével. :) Mellékelve a CT felvételek, melyek magukért beszélnek. A polyp igen, lehet, visszanő. Erre lehet számítani. Én most igyekszem megelőzni tenger gyümölcseinek visszatértét odafigyeléssel, rendszeres kontrollal. Nem étkezem "tökéletesen" (már-ha-van-ilyen), így egyelőre nem mondhatom, hogy mindent elkövetek a "sohavisszanemtérő" találkozás érdekében.
Addig megyek Proetz-kezelésre szükség esetén, amíg segít. (Mellesleg decemberben voltam utoljára, a köv. héten megyek ismét, szinten tartás végett. Természetesen, ha ez már nem válna be, és orrpolypék tartósan bandáznának arcüregemben, akkor ismét bevállalnám a műtétet, ha háromból három orvos azt tanácsolja ("egy orvos nem orvos" alapon). Szóval nincs jelenleg mit halogatnom. :) Másrészt így a 3. arcüregműtét után, melyből egyet altatás nélkül csináltam végig (így volt alkalmam beköszönni a távozó polyp-barátaimnak), aligha mondhatnám, hogy félek az arcüreg műtéttől. Persze, nem kellemes, de utána az ember mindent jobban értékel az élet hétköznapiságából a kórházi élmények után (mely a magyar kórházakban igen vegyes lehet), szóval valahol az újbóli levegőhöz jutás mellett van egy ilyen -mondjuk trendin- spirituális haszna is. ;) Ijesztgetni nem állt szándékomban. :) (Ha valaki megijedt, utólag is elnézését kérem, azonban azt a beleegyező nyilatkozatot nem álmodtam, tényleg aláíratják a műtét előtt. (Kb. olyan óvintézkedés, mint a repülőgépen az indulás előtti "mit tegyünk, ha lezuhanunk" oktatás; első alkalommal az is ijesztő kissé, fel se szálltunk, de máris a zuhanásról van szó...) Idézem a szövegből: "...a műtét előtt alá kell írnom egy beleegyező nyilatkozatot, hogy tisztában vagyok a kockázattal. Közel vannak a szemidegek, még meg is vakulhatok. Rendben, tudom, ez a túlzott elővigyázatosság miatt van, és ilyen nem történik meg, de akkor is ijesztő." Leírtam, amit tapasztaltam. Ennyi. Van, akinek nem jól sül el a bölcsességfogműtét, és valamilyen ideg sérül a beavatkozás közben, élete végéig egy laza kis zsibbadást érez emiatt a nyelve egyik felén, megszokja - e történetet hallva azért még elmegyek másnap a fogorvoshoz kiszedetni a bölcsességfogam, ha az indokolt. (Mellesleg ez a beavatkozás tegnap megtörtént a nagy árvíz ideje alatt. És túléltem, s nem zsibbad a nyelvem sem. :)
Amit "tanácsolok", nem veszélyes. Elmenni orvoshoz, kikérni a véleményét, és ha úgy találja, van esély a műtét nélküli gyógyulásra, miért ne próbálnám ki? Ez nem nagy bátorság... inkább ÉSZSZERŰSÉG, felelősségteljes döntés. Ha nem válik be, még mindig ott az általad is favorizált műtét. Lehet, még nekem is lesz egyszer műtétem, ki tudja. De egyelőre orrpolypmentességre törekszem. :)
Nekem nagy megváltás volt, hogy nem került sor műtétre, és nincs is mit megműteni azóta sem. ;) Én örültem volna, ha hamarabb találok rá a Proetz-kezelésre. Mindenesetre bízom benne, hogy jól vagy/leszel, s tán a 7. műtétre sor sem kerül. ;)

Klaudiaanyu 2017.05.24. 22:10:04

@tücsök78: Mindenképp érdemes megnézetni, drukkolok, hogy minden rendben legyen, s legyen megoldás műtét nélkül is. :) Szteroidot csak akkor kellett szednem, s olyan mennyiségben, amit írtam a blogbejegyzésben, azóta nem kellett. :) Nincs panaszom (orrmosás+orrcsepp+grapevital), de megyek én is kontrollra a doktornőhöz, mert már repkednek ezek a kis szöszök a levegőben,s jobb megelőzni a szituációt. Elmegyek CT-re is, bár nem küldött orvos, de tudni szeretném, minden rendben van-e, nincs-e egy kis vagány, de csöndes polyp az orromban. :) Bár nem érzem, hogy lenne, de már elővigyázatos vagyok, évente egy CT kontrollként nem árt. (Mielőtt valaki a CT veszélyességéről írna, ne tegye. :) Egy évben egyszer egy arcüreg CT nem egy nagy dózis...) Majd írj, javult-e a szaglásod (én nagyon bízom benne, hogy fog). :) Kitartást a vizsgákhoz! :)

tücsök78 2017.05.24. 23:23:34

ha használod még az inhalátort, mit töltesz bele/vagy anno mivel használtad?

tücsök78 2017.05.24. 23:29:39

xyzalt azóta is folyamatosan szeded? mennyit fújsz a rinochortból naponta? köszi előre is

Klaudiaanyu 2017.05.27. 15:02:01

@tücsök78: Szia, már nagyon régen használtam, utoljára tavaly ilyenkor, amikor nagyon beteg voltam. Azóta szerencsére, nem voltam megfázva, így nem kellett használnom. Szerintem ezt a rendszeres orrmosás, orrspray mellett annak is köszönhetem, hogy rengeteg gránátalmát ettem, kb. kétnaponta egyet elfogyasztottam, amikor épp szezonja volt, illetve november óta szedem a GrapeVital kapszulát és cseppet - ez az eredeti, mint megtudtam, anno 31 éve felfedezett grapefruit-magkivonat (magyar rákkutató orvos találta meg/fel). Már korábban hallottam róla, csak hát szkeptikus voltam, és nem használtam, amit persze bánok, mert az egyik legjobb immunerősítő (már többet is kipróbáltam, de ez eddig messze a legjobb. Kár, hogy patikában nem kapható, csak bioboltokban. Bár érthető, mert a gyógyszertárak forgalma bizonyára visszaesne, más készítmények terén. :) (A többi grapefruit magkivonat utánzat -
ezt sem tudtam anno, és van köztük sok silány termék is. Szóval én csak ezt veszem, és szedni fogom mindig, amíg élek. :)
Desztillált vizet töltöttem az inhalátorba, mást nem.

Klaudiaanyu 2017.05.27. 15:11:07

@tücsök78: A Xyzalt nem szedem pár hónapja (fél éve), amivel nem biztos, hogy jót tettem magamnak. Most elkezdtem szedni az Aerius tablettát, azt már nem lehet vény nélkül kapni, még anno a doktornő írta fel, csak nem szedtem, mert úgy gondoltam, elég az orrmosás meg az orrspray télen. De most, hogy megint szállnak a szöszök a levegőben, jön a nyár meg az allergiaszezon karöltve, így most ezt el kezdtem szedni. Erősebb, mint a Xyzal. Álmosságot nem okoz. Nekem bevált. És tejterméket nem nagyon fogyasztok, még anno az az orvos tanácsolta, aki megműtött 2010-ben, hogy ha lehet, mellőzzem a tejtermékeket. Ennek az az oka, hogy a tejtermékek a nyáktermelést, asztmát fokozzák. Amúgy most jó az orrom, megérzem, ha egy-egy nap kihagyom az orrmosást vagy az orrsprayt, de ha odafigyelek rá, akkor minden rendben. :)

ÉgetőEszter 2017.06.20. 13:59:40

@Hidvegi Tündi: Kedves Klaudiaanyu! Kérlek írd meg nekem, légyszi, hogy te hogyan szoktál orrot mosni? Milyen vizet használsz? Nekem a házi orvosom azt mondta, hogy nem jó csapvizet használni, csak az izotóniás sóoldat jó, de az orrmosásra nagyon drága. Csütörtökön megyek a Kótai doktornőhöz. Nagyon izgulok, remélem nem a Fess műtétet javasolja. Én tudok levegőt venni az orromon, ha nem fújok szteroidot akkor sem dugul el az orrom, de a fülem elég sokszor begyullad. A jelenlegi orvosom azt mondja, hogy az orrpolipok okozzák. Hát izgulok

Klaudiaanyu 2017.07.08. 16:01:35

@ÉgetőEszter: Szia! :) A NeilMed SinusRinse orrmosót használom a hozzá csomagolt kis tasakos sóval, már régóta. Ezen az oldalon minden infó megtalálható: orrmoso.hu/ A videón látható módon használom az orrmosót, minden reggel. Ilyenkor nyáron esténként is. Kezdetben desztillált vizet vettem a patikában, de pár hónap múlva Kótai doktornő biztatására :) átálltam a csapvízre. Langyos csapvíz + a SinusRinse só. Önmagában csak vizet nem szabad használni (!!!), mert bántja a nyálkahártyát.
Az orrmosás után a receptre kiváltható Rhinocort Aqua szteroidos orrsprayt használom. Minap voltam kontrollon, CT-vel mentem (CT-t önszorgalomból készítettem), és minden rendben van. :) :) :) Érzékeny még mindig az orrom, minimális allergiás tüneteket produkál, némi orrfolyás és mini tüsszentések formájában "hisztizik" olykor, de ez semmi ahhoz képest, ami korábban volt. Kb. egy-két zsebkendőt használok el napközben maximum, korábban úgy 35 darabot. :) Egy orrmosás ezzel a készítménnyel 58 Ft-ba kerül, ha a 120 tasakos kiszerelést veszem. Ha a "palack + 60 darab tasak" kiszerelést veszem, 105 Ft/ tasak a költség, egy Cserpes túrórudi többe kerül (amit amúgy imádok...de nem eszem, mert tejtermékeket csak módjával).
Végül milyen megoldást javasoltak? Most hogy vagy? Használod az orrmosót?

ÉgetőEszter 2017.07.24. 09:08:06

Drága Klaudiaanyu! Neked köszönhetem, hogy rátaláltam Kótai doktornőre :) Mindennap hálát adok neked és neki!!
Írt fel egy orrcseppet amiben effedrin, medrol és azt hiszem antibiotikum volt. Ezt úgy kellett kikevertetni a patikában. Már harmadik használat után enyhén éreztem a inkább csak az illatokat. Amit még sosem csináltak velem a Doktornő orrváladékot vett vizsgálatra. Ennek eredménye után Szummetrolimot írt fel két dobozzal. Orrcseppel együtt két hétig szedtem. Sajnos kicsit szkeptikus vagyok a gyógykezelésekkel szemben, mert amíg szedem tök jó utána pár nap és elmúlik a szaglás stb. Hát nem így történt most!! Már több mint két hete befejetem a gyógyszer/orrcsepp kúrát és minden happy!! Rettenetesen boldog vagyok, nagyon félek is ezt hirdetni, mert akkor egyszerűen csak elillan a szaglásom. Sajnos kontrollra azóta nem tudtam menni, pedig időpontom is volt, mert előző nap biciklizés közben elütött egy autó és a János Kórházban kötöttem ki. Komolyabb sérülés nem lett szerencsére, de a bordáim nagyon megsínylették az esetet, azóta is nyilallik most már legalább nem minden lélegzetnél, csak ha hirtelen mozdulok.
Szóval megint van egy kérdésem, hozzád!! Te nem találod kevésnek azt a kis műanyagflakonnyi vizet két orrlikra elosztva?? Szerinted nem kevés ennyi sósvíz egy-egy orrlikba? Persze, biztos én vagyok ilyen, hogy akkor gyerünk uccu neki, és egy vödörnyit szeretnék felszippantani, csak tuti, hogy rend és tisztaság legyen odabent. Mit gondolsz erről?? Amikor megfáztál akkor is ennyit használtál? Jajj! Ugye, milyen nyafka vagyok!! De én 15 évig nem éreztem szagokat és miután kivették az orrpolipokat félévre rá visszajött a szaglásom majdnem egy évig volt. Aztán elmúlt és nagyon elkeseredtem és most jobb a szaglásom, (szinte) mint valaha!! Iszonyatosan boldog vagyok!!!! De épp ezért bennem van a félelem, nehogy megint elmúljon!! Kérlek írjál!! Várom a válaszodat!! Eszter

Klaudiaanyu 2017.07.31. 13:17:51

@ÉgetőEszter:

Kedves Eszter! Nagyon köszönöm, hogy írtál, nem is tudod, mekkora öröm ez nekem, hogy Kótai doktornő tudott segíteni, és jobban vagy. Teljesen átérzem ám a boldogságod. :) :) Még itt tapsoltam is egymagamban a laptop felett örömömben, ahogy olvastam az írásod.:D

Remélem, hamar felépülsz teljesen a sérülésből, és a bordáid is regenerálódnak gyorsan. Jobbulást kívánok!

Amikor anno megfáztam, és itthon lábadoztam, akkor egy nap többször is használtam az orrmosót, mert jólesett az orromnak, napi 4-szer is volt, hogy kimostam az első napokon, így gyorsan ürült a váladék. Szerintem reggel és este elég a szinten tartásra. Napközben a munkahelyemen, a légkondi miatt használok DM-ben kapható sima tengervíz orrsprayt (bár sokszor elfelejtem, mert egyik meetingről megyek a másikra, és (tisztított) vizet inni sem mindig van időm sajnos, de ezen folyamatosan dolgozom). Ha egy ilyet a táskádban tartasz, nap közben segít regenerálni az orr nyálkahártyáját.

Teljesen átérzem, hogy egy vödörnyit szeretnél belelocsolni az orrodba! :) Szerintem ha van lehetőséged rá, és egy héten csupán néhány napon át napi 3-szor vagy 4-szer is kimosod, teljesen ok. Még két adagot nem pumpáltam az orromba egyszerre, így nem tudok tapasztalatról beszámolni. Szerintem hívd fel Kótai doktornőt, biztosan ad tanácsot (sok orvossal volt már dolgom, de ő a legjobb és kedves is). (Úgy mosom az orrom, ahogy a video is mutatja az orrmosó oldalán.)

Az immunrendszer erősítése minden betegség, tünet esetén fontos, a szervezet csodaszépen tud regenerálódni (seb begyógyulása, stb.), ebben kell segíteni neki. Nekem a GrapeVital grapefruitcsapp bevált, anno a feltaláló orvossal is beszéltem telefonon, mert hát szkeptikus vagyok, és mindig mindent jól körbejárok, szeretem az összefüggéseket feltárni, megérteni (kevés orvos partner ebben egyébként.) És nem tartom kizártnak, hogy ez az orrnyálkahártya probléma összefüggésben van a bélflórával, több helyen is írnak erről, sőt anno a kínai orvoslásban ez alap volt, illetve egy orvos mondta, hogy anno a századfordulón még ezt tanították is a magyar orvosi tankönyvek. (Állítólag a bél és az orr nyálkahártyája nagyon hasonló, és összefüggés is van köztük (miért ne lehetne), de nem értek hozzá, szóval..)

(Nekem csak egy "bajom" van/volt: elfelejtek eleget inni, beszedni időben a grapevitalt, stb. de ez odafigyelés kérdése csupán, fejben kell átállni).

Nagyon bízom benne, hogy megmarad a szaglásod (nekem csak pár hónapig nem volt a polypok miatt, de szörnyű volt. Tök mindegy volt, hogy banánt vagy csirkét eszem, nem voltak ízek...ezért is tudtam egyetlen egyszer megenni a kórházi főzeléket, a többi beteg szerint szörnyű íze volt...:) :) :)

Szóval szerintem konzultálj telefonon Kótai doktornővel, azt hiszem, kedden és csütörtökön délután rendel, más napokon délelőtt (?) - biztosan tud szakmai tanácsot adni. :)

Úgy tudom, ezt az orrmosást, a megfelelő sóoldattal (!), nem lehet nagyon túladagolni, nem káros. :)

Írj majd, hogy vagy. És nagyon örülök, hogy jobban vagy. :) Ez volt a célom a bloggal, mert anno nagyon elkeserített, hogy hány műtétet megúsztam volna, ha a magyar orvosok egymással konzultálnak és haladnak a korral (bár az orrmosást már anno az indiai jógik is használták, szóval nem új találmány), és nem csak a szikét tartják megoldásnak az én esetemben, vagy mondjuk valaki ír egy blogot arról, hogy a műtét helyett lehet más megoldás is. :)

Eszter, jobbulást kívánok! :)
Klau

csilla44 2017.08.20. 18:37:33

Szia Kedves Klau! Segítségedet szeretném kérni. Olvastam a bejegyzésedet és elmondanám az én tüneteimet! Már több mint 15 éve szenvedek orrdugulás!, tüsszögés, orrfolyás, asztma, ekcéma. Voltak olyan telek,hogy alig kaptam levegőt mindig beteg voltam,köhögtem, fulladtam. Ételektől rosszul vagyok gyógyszerallergiám van. 2006 ban volt fess műtétem,de igazán nem lett jobb a helyzet. Szerinted nekem is segítene amit leírtál? Előre is köszönöm válaszod! Szép napot. Csilla

A tudomány sosem téved! 2017.08.24. 21:47:38

@Klaudiaanyu: Pontosan mi ez a "Proetz-kezelés"
Mi történik ilyenkor? Milyen eszközökkel? Mennyi ideig?
Garancia van?

ÉgetőEszter 2017.09.16. 08:36:38

@A tudomány sosem téved! A Proetz kezelés egyáltalán nem fájdalmas dolog. Hanyatt fekszel a Doktornő sóoldatot folyat az egyik orrlikadba a másikon meg kiszívja egy géppel. Gyakorlatilag ugyanaz, mint amikor a gyerekeknek orrszi-porszival kiszívjuk a váladékot az orrukból. Ezzel a technikával átmossa az orrmelléküreget. Nem tudom milyen garanciára gondolsz. Nekem ideig óráig jó. Fellazítja a sűrű váladékot, de nekem sajnos nagyon hamar újra besűrűsödik

ÉgetőEszter 2017.09.16. 08:55:05

Kedves @Klaudiaanyu!! Sajnos a nyári boldogságom végetért :( Nincs szaglásom, hátul a garatfalon szép lassan csorog a sűrű váladék. Voltam a Doktornőnél. Megcsinálta a Proetz kezelést, aznap teljesen jó volt minden, de másnap reggel újra ugyanúgy nem volt szaglásom és minden a régiben (a régi rosszban :( ) maradt. Szeretném megkérdezni tőled, hogy az inhalátort miért használod? Mire jó, a tüdőre vagy az orrodra?? Azt nem tudom mivel oldhatnám a sűrű orrváladékot, egyszerűen nem tudom kifújni az orrom, de hátul ott van a cucc, aztán ott megtelepedik valamilyen baci és kezdődik a középfül gyulladás, ahogy régen is. A Doktornő azt mondja nem gázosak a polipok, levegőt is kapok, nem dugul el az orrom. Tudom más sokkal jobban szenved a polipoktól, csak én meg a fülemtől szenvedek, ha begyullad. Kérlek ha hallasz valamit, vagy te tudsz esetleg valami jó ötletet én kipróbálom. Köszönöm!! Üdvözlettel Eszter

Klaudiaanyu 2017.09.30. 21:30:25

@ÉgetőEszter: Kedves Eszter! Sajnálattal olvastam a soraid.
Minden reggel és este mosod az orrod a NeilMed orrmosóval? Orrcseppet használsz? Arra gondolok, hogy valami oka van, hogy ott a váladék beindul. Ha reggel & este mosod az orrod, elvileg nincs elég ideje a baktériumoknak befészkelniük magukat, szerintem...
Tejterméket eszel-iszol? Nekem több orvos is javasolta, hogy mellőzzem, mert a nyálkaképződést fokozza.
Olykor nekem is fájt a fülem, akkor kövirózsa-cseppet használtam a fülemre.
És lehet, érdemes lenne megnézni, milyen gyógytea lenne jó... Gyuri bácsi gyógyteáit dicsérik, és a hagyományos orvoslás is elismeri jótékony hatását. (Diófalevél, kakukkfűtea, stb.) Körömvirágkrémet is ajánlanak a füljáratok kezelésére, de mindenképp utána kellene nézni, mert nem tudom pontosan, csak hallottam-olvastam anno.
Az utóbbi hetekben, a nyaralások óta elhanyagoltam az orrmosást, és sajnos, egy hét után már érzem, hogy nem tökéletes, de szerencsére nem vészes.
Lehet, valamilyen ételallergia is van a háttérben... Voltál ételallergia-vizsgálaton?
(Nem eszem glutént már 2010 óta, ettől függetlenül persze azóta volt problémám az arcüregemmel, ugye. Viszont azt mondja az orvostudomány, hogy a glutén a szervezet gyulladásos folyamatait beindítja, így érdemes lehet kipróbálni három hónapig a mellőzését, lesz-e változás.
Átgondolva, nekem azóta nincs komoly felső légúti betegségem, amióta szedem rendszeresen a grapefruitmag-kivonatot, a GrapeVitalt. Nem jó akármelyik grapefruitmag kivonat, én csak a Dr. Csabai Zsolt kutató készítményét szedem, mert mint megtudtam, az az eredeti. Fel is hívtam telefonon, mielőtt elkezdtem szedni, mert szeretek utánajárni a dolgoknak. (Több termékét is használom, és mást nem is veszek (pl. kézfertőtlenítő, stb., mert bio, nincs vegyszer benne.))
Az inhalátort azért használtam, mert nagyon makacs volt a váladék, és azzal sikerült itthon fellazítani, és megszabadulni tőle. Az arcüregnek, orrüregnek nagyon jó, szerintem, én salvus vízzel inhaláltam. Tehát ami eszembe jutott: gyógytea, inhalálás, Grape Vital csepp vagy XXL tabletta (első 10 napon én háromszoros adagot szedtem, utána normál mennyiségben, testtömeg alapján lehet meghatározni a mennyiséget. Más másfél éve szedem, azóta nem volt légúti megbetegedésem. és bárhova megyek, viszem magammal, itthon is van, a munkahelyemen is az asztalomon, ne felejtsem el beszedni. :) Remélem, jobban leszel. Írj, kérlek. (És elnézést, hogy csak most válaszoltam, nem néztem mostanában a blogot. De gyakrabban fogom...)

Klaudiaanyu 2017.09.30. 21:52:12

@csilla44: Kedves Csilla! Egy próbát mindenképpen megér a proetz-kezelés. Tudom, költséges lehet, de érdemes esélyt adni. Azóta nincs olyan hét, hogy ne jutna eszembe, mennyire hálás vagyok, hogy a Proetz-kezelésre rátaláltam a neten még a műtét előtt (ami a 4. lett volna 10 éven belül).
Amúgy nem tartom kizárhatónak azt sem, hogy ez a betegség autoimmun-betegség valójában, amikor a szervezet saját maga ellen cselekszik valamilyen oknál fogva, gyulladást generálva itt-ott. Egy külföldi oldalon olvastam erről néhány sort, de nem néztem azóta utána. Azt gondolom, hogy az emberi szervezet csodás. Ha odafigyelünk rá, saját magát meggyógyíthatja. Szerintem a gyógyteákban, a zöldségekben, gyümölcsökben lehet a megoldás, a rendszeres sport, alvás, meditáció nagy lehetőség. Tudom, már-már közhelyes... és még nekem is rengeteget kell ezen dolgoznom. :) (Nemrég voltam mindfulness tréningen (tudatos jelenlét), sok gyakorlást igényel, de nagyszerű segítség az életmódváltáshoz is.)
Az ekcéma nekem is tarkította sokáig a kezem, néha nagyon csúnya volt. Gyerekkorom óta volt, és mindig szteroidos krémet kaptam rá. Aztán amikor elhagytam a glutén minden formáját, pár hét alatt eltűnt, ha glutént ettem mégis, mert nem bírtam ki az elején, megint előjött. De most már egyáltalán nem eszem glutént, és nem is jön elő. Ismertem olyan embert is, aki pl. amikor pogácsát evett, sokat tüsszentett, azt mondta, a szénhidrátra allergiás: ha pl. péksütit eszik, tüsszent nem egyet.
Szerintem a Proetz-kezelés segíthet, és mindenképpen a megfelelő étkezés. (Pl. elhagytam a cukrot is, mert kiderült, nem tudja a szervezetem feldolgozni, azóta egy-két tünetem megszűnt, és a bőröm is feszesebb lett, aminek így 37. életévem után nagyon örülök...:) Az inhalátor nekem szintén nagy segítséget jelentett, és itthon megvalósítható akár filmnézés, olvasás közben. Remélem, találsz megfelelő gyógymódot! (Nekem az a tapasztalatom, hogy az embernek mindig saját magát kell meggyógyítania... utána kell járnia a lehetőségeknek, mert egyáltalán nem biztos, hogy az első orvos, aki lát, valódi gyógymódot tud nyújtani. Azóta voltak még kalandjaim az állami és privát egészségügynél más tünetekkel kapcsolatban, hm, megérne talán még egy blogot...pl. az orvosok miért nem olvassák a saját területük legújabb kutatási eredményeit, szakcikkeit? Ez kb. olyan, mintha egy jogász nem követné a törvényi változásokat; gyorsan belebukna...) Jobbulást kívánok! :) És ne add fel!!!!!!

ÉgetőEszter 2017.12.01. 08:38:28

@Klaudiaanyu: Kedves Klaudia!! Most rövid leszek, csak egy kérdésem lenne hozzád. Már én is a Rinocort aqua-t (szteroidos orrspray)használom. Úgy tűnik, eddig az összes közül a legjobb orrspray. Neked mennyit kell használni belőle?? Nekem reggel este 2-2 adagot. Régebben az egyik orvos (a sok közül :) ) azt mondta, hogy ez nagy adag és pörkösödést okoz az orrban. Tudsz erről valamit? Esetleg olvastál,, hallottál stb. valamit erről? Te mindennek úgy utána jársz, ezért kérdezem, hogy tudsz-e valamit ezzel kapcsolatban.
Egyébként én is elkezdtem a grapefruitmag olajat használni. Köszönöm a tanácsaidat!! Mindig örülök, ha írsz a blogon, bárkinek is, többször is elszoktam olvasni. Ja!! Neked van szaglásod?? Nekem hol van, hol nincs. Te, hogy állsz vele?? Ha nincs szaglásom, akkor mindig úgy el vagyok keseredve, annyira hiányzik.
Ha ráérsz írjál!!!! Üdvözlettel: Eszter

Klaudiaanyu 2017.12.11. 21:07:58

@ÉgetőEszter: Kedves Eszter, nekem is a Rhinocort Aqua vált be. Minden egyes nap használom; kétszer kellene, reggel és este 2-2 puff, de csak egyszer használom általában, egy-két puff / orrjárat. Nekem eddig nem okozott bajt. Talán néha szárazabb a nyálkahártya, lehet, ez okozza. Ami anno nekem bevált, de már majdnem egy éve nem használtam: Coldastop orrolaj. www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/coldastop_15000_ne_ml__20_mg_ml_oldatos_orrcsepp/341
Ez anno szuper jól bevált nálam. Jó, hogy eszembe jutott, veszek egyet én is. :)

Én is megkérdeztem több orvost, mert aggódtam, hogy ez a mindennapos szteroidos orrcsepp hosszú távon nem lesz jó, de azt mondta több fül-orr-gégész is, hogy nagyon kis mennyiség van benne, a nyálkahártya karbantartására elég csak, terhes nők is használhatják. Szóval ez meggyőzött (azért ha babát várnék, nem használnám... csak ha nagyon muszáj lenne...)

Szaglásom van, nekem anno visszatért egy idő után, és azóta is stabil.
Grapefruitmag kivonatból én a Dr. Csabai félét használom, Csabai Zsolttal beszéltem is, és valóban az eredeti, legjobb grapefruitmag kivonat, a többi minősége nem garantált, nem olcsó, de sokáig kitart. Mostanában a tablettát szedem (XXL), napi egy-kettő az adagom. tavaly május óta nem volt felső légúti megbetegedésem, ami nálam maga a csoda. :)
Kell, hogy legyen megoldás arra, hogy visszatérjen a szaglásod... Mennyire van gyulladás az orrüregedben? Orrpolipok vannak?
Elvileg a receptorok két havonta újra létrejönnek, tehát elvileg regenerálódik magától. Kérdés, van-e köze a szaglásod elmaradásának a receptorokhoz. Illetve ha igen, akkor miért nem termelődnek újra? Nem tudom, létezik-e ilyen vizsgálat, de meg kellene tudni, a receptoraid működnek-e... (megértem, hogy hiányzik, anno nekem is hónapokig nem volt, és mindegy volt, hogy csirkét vagy banánt eszem, pont nem éreztem semmit...)

ÉgetőEszter 2018.03.04. 10:45:26

@Klaudiaanyu: Kedves Klaudia!!Nem lehet kapni Rhinocort Aqua-t!!! Mit használsz?? Egyébként nekem is nagyon jól bevált ez az orrcsepp, erre most nem lehet kapni:( Hm. Írd meg légyszi, hogy mit találtál helyette, vagy mit írt fel a doktornő! A Coldastop-ot , hogy szoktad használni? Napi hányszor használod? Sajnos az én orrom újabban vérzik időnként , lehet az orrcsepptől, vagy túl erősen fújom. Nekem a Beclonasal orrcseppet írta fel a Rhinocort helyett a Doktornő.
Még egy kérdésem van :) Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a facebookon bejelölhetlek-e?? Üzenetben könnyebb írni, és a válasz is hamarabb megérkezik :) Nem zavarnálak sűrűn, csak néha írnék, ha kiakadok az orrom miatt. Az az igazság, hogy nagyon tájékozott vagy a témában és engem ez megszokott nyugtatni :)
Itt van Pl. ez a újabb dilemmám. A Doktornő mondta, hogy Salvus vízzel inhaláljak. A háziorvosom is azt mondja, hogy a fiziológiás sóoldatot használjam és a neten is írta valaki, hogy lehet, hogy nem elég tiszta és bakteriális fertőzést lehet elkapni a használatakor. Tudsz valamit erről, hallottál valamit???
Kérlek, ha ráérsz válaszolj!! Nagyon várom!! :) Üdv: Eszter

Klaudiaanyu 2018.03.13. 15:07:59

Kedves Eszter,

sajnos, én is most szembesültem vele, hogy nem lehet kapni a Rhinocort Aqua-t. :( Eléggé meglepett és kissé kétségbe is estem, mert engem is ez tart távol a műtéttől, és erre kivonják a forgalomból (antihisztamint már nem szedek, csak a Grapevital vitamin, orrmosás reggel vagy este, és napi egy-két alkalommal Rhinocort Aqua...most teljesen tünetmentes vagyok). Az egyik patikus azt mondta, hogy azért került sor a kivonásra, mert kevésbé fogy ez az orrcsepp, nem veszik annyian itthon.

Felhívtam a gyógyszergyárat, és azt mondták, csak itthon nem kapható, más országban igen. Most már nem ők a forgalmazók.

Megoldás lehet a Rhinocort Turbuhaler, mert ugyanaz a hatóanyag a cég szerint, csak nem orrspray, hanem Inhalátor: www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/rhinocort_turbuhaler_100_microg_adag_inhalacios_por/12499
Viszont a rendelőben azt mondták, hogy nem érdemes megvenni.

A neten megnéztem, mindkettőnek ugyanaz a hatóanyaga, de a patikában nem említették, hogy van inhalátor formájában is.

Csak egy tipp: szóba jöhet esetleg a Pharmafutár szolgáltatása is: ők külföldi gyógyszertárakból szerzik be a vényköteles gyógyszereket, csakis olyat, amit az illető orvosa maga írt fel, tehát teljesen legális.

Én még nem próbáltam ezt a szolgáltatást, de ha a másik orrspray nem válik be, akkor kerül, amibe kerül, így fogom beszerezni.

A rendelő nekem is a Beclonasal aqua-t ajánlotta, igaz, más a hatóanyaga. A Rhinocort aqua hatóanyagát tartalmazó másik orrspray nincs.

Most magam sem tudom, melyik lenne a jobb megoldás, nekem szimpatikus az inhalátor is, de biztos megvan az oka, amiért a doktornő nem azt ajánlja, én bízom benne, szóval kipróbálom majd az általa ajánlottat. Sajnálom, hogy nem váltottam ki minden receptemet egyszerre, mert már nem sok van a Rhinocort Aquaból.

A Coldastopot mindig elfelejtem használni... :) Két hetente ha eszembe jut... Szóval nem használom rendszeresen.

Olyankor nekem is vérzik az orrom, illetve nem is vérzik, csak az orrfújáskor néha-néha látok apró pirosságot, inkább arra tippelek, hogy erősen fújom az orrom reggel. Az orrmosás mindig rendbe hozza az orrom, ha kicsit hisztisebb.
Nekem néha száraz az orr nyálkahártyám, akkor a DM sima tengervizes orrcseppet használom, csak a simát, amiben semmi más nincs, az nem irritálja egyáltalán. Egy pár nap alatt rendeződik.

Salvus vizet inni szoktam, mert jótékony hatása van.
Inhalátorba szoktam tenni, illetve anno, amikor 2 éve még beteg voltam. Orrmosóba csakis a langyos csapvíz plusz speciális NeilMed sóoldat keverékét használom. Nekem ez bevált, és nem merek váltani semmi másra. :) Szóval a Salvus vizet én csak inhalátorban próbáltam.
Bízom benne, kicsit tudtam segíteni.

Írok privátban neked. :) Jobbulást kívánok!

tücsök78 2018.03.20. 21:28:43

Sziasztok,
sajnos a Beclonasal aqua tartalmaz tartósítószert, ami hosszú távon nagyon árt a nyálkahártyának :( jobb elkerülni!

Mike0075 2018.03.27. 23:40:45

A kérdés, hogy a felvételen valóban polip van, vagy egy gyulladásos állapot, ami a nyálkahártya megvastagodásával jár. A polip esetén elég ritka a műtét nélküli
teljes gyógyulás pláne amikor az arcüreg, homloküreg vagy akár az iköböl is értintett lehet, ugyanis oda nem jut el az orrspray hatóanyaga és a Proetz kezelés se! A mellédumálás helyett jó tudni, hogy az általad említett méregdrága kezelés kiváltható egy otthoni orrmosással amiről írtál is (Neilmed) esetleg gőzöléssel kiegészítve. Ezt orvosi kezelésként eladni a hiszékeny embereknek több mint felháborító! Ezt nem egy fül-orr gégész mondta! A többiben egyetértek ezekkel a termékekkel én is próbálkoztam, kiegészítve infralámpázással, de eddig sajnos semmi eredményt nem hozott.

Klaudiaanyu 2018.05.26. 15:33:01

@tücsök78: Szia, köszönjük az infót. Helyette mit használsz?

tücsök78 2018.05.26. 16:53:27

én behozatom külföldről a rhinocort aquát :) a magyar vényt be lehet váltani az eu-n belül, pl Ausztriában, Németországban beszerezhető, épp amerre jár vki ismerős :)

Klaudiaanyu 2018.05.26. 19:25:46

@Mike0075: Szia! A Proetz-kezelés sokkal erősebb és így hatékonyabb mint az otthoni orrmosás. Tapasztalataim szerint, amely már több évben számolható, a Proetz-kezelés akkor szükséges, amikor már a gyulladás erős. Nekem konkrétan orrpolyp volt már, melyet heti két Proetz-kezeléssel (három héten át) és a blogban leírt kiegészítő gyógymódokkal sikerült meggyógyítani. Otthoni használatra remek találmány az orrmosó, és aki rendszeresen használja, és odafigyel az állapotára, nagy eséllyel nem kerül olyan rossz állapotba, hogy orrpolypjai visszatérjenek. A Proetz-kezelés engem szó szerint megmentett az újabb műtéttől, ezt már az otthoni orrmosással pusztán, nem sikerült volna elérnem, és természetesen az orrspray nélkül. Ha esetleg megfáznék, biztos mennék Proetz-kezelésre egyszer-egyszer. :)

Klaudiaanyu 2018.05.26. 19:27:36

@tücsök78: Oh, szóval akkor igaz a hír, ha magyar háziorvostól van receptem, akkor a kinti patikában beváltható.... Szuper. Köszönjük hírt, ez remek. :) :)

Rekettyeiné Tima Ilona 2018.06.28. 14:13:46

Üdvözöllek, nagyon köszönöm a leírtakat! Több éve(évtizede) szenvedek orrdugulástól, a polipot érzem, már ott tartok, hogy semmi nem használ, műtéttől írtózom. Felkeresem a rendelőt és bizakodom. Köszönöm mégegyszer, hogy megosztottad.

Klaudiaanyu 2018.07.10. 15:33:13

@Rekettyeiné Tima Ilona: Kedves Ilona! Nagyon szívesen, és köszönöm a visszajelzésed. Bízom benne, hogy tudok másoknak is hasznos információt átadni - én anno nagyon örültem volna, ha elmondta volna valaki, hogy van másik megoldás is. :) Jobbulást kívánok! Remélem, Neked is segíthet. :)

Klaudiaanyu 2018.07.10. 15:46:10

Végül elfogyott az utolsó csepp Rhinocort Aqua készletem is. Utánanéztem, ugyanez a hatóanyag nem igazán van másban, így ha van rá lehetőség, ajánlott külföldről behozatni. Orvos véleményét is kikértem, nyugodtan lehet használni, nem hatóanyag probléma miatt szűnt meg, hanem csak.... Lehet, a magyar piac túl kicsi? Nem tudom... (Pedig sokaknak ez a készítmény válik be.)
Nekem anno az Avamys nem vált be (egyébként Avamys recept nélkül kapható Spanyolországban, ha valaki épp arrafelé nyaral, és elfogy az orrspray...), így nem is kísérletezem mással. Kb. 6600 Ft egy üveg ára, ha behozatom. (Euróval kell fizetni valószínűleg.) Ha jól emlékszem, úgy 3000-4000 Ft volt tavaly még a magyar patikában. Szóval kb. dupla annyiba fog ez így kerülni. :(

Ugodi Tibor 2018.08.21. 11:02:03

@Klaudiaanyu: Szia! Hasonló szenvedéstörténet után vagyok. Rinochort Aqua 64 elfogyott, de Németországból az www.pharmaexpressz.hu/ keresztül itthoni vénnyel be tudtam szereztetni. Mondjuk dupla az ár, de ez van, mert nekem is csak ez vált be. Köszi az oldalt, sok sok jó tanács van rajta. Jobbulást!

kriksz 2018.09.24. 16:25:21

Szia,
A Rhinocort Aqua-val hasonlóképpen jártam. Németországban sikerült beszerezni, a magyar receptet -privát receptként- elfogadják. 19.20 € -ba kerül, de nem biztos, hogy minden patikában egyforma az ára.

Anziksz 2018.09.29. 19:32:54

Nekem már 5 alkalommal volt orrpolip műtétem 10 éves korom óta és most vár rám a következő. Anno a Rhinocortot Nasonexre cserélte az orvosom a 4. műtét után. A harmadiknál kaptam a Rhinocortot és 4-5 év alatt kiújult (hamarabb kiújult, csak mi poliposok a teljes dugulást és a műtét elkerülhetetlenségét hívjuk kiújulásnak), vagyis önmagában a Rhinocort nem sokat ért, csodát ne várjon tőle senki.

Klaudiaanyu 2018.10.27. 20:24:53

@Anziksz: Kedves Anziksz, szerintem önmagában az orrspray nem segít, az orrmosás elhagyhatatlan része az otthoni kezelésnek, öngyógyításnak.
Azt tapasztaltam, ha kihagyom egy ideig az orrmosást vagy a spray-t, akkor már kissé "hisztis" lesz az orrom.

Engem is kiírtak műtétre 2015-ben, amikor ez a blogbejegyzés született, és 3 hét alatt a Proetz-kezelés, a Rhinocort Aqua orrspray, 1 hétig tartó, kisebb dózisú szteroid kezelés, valamint a kiegészítő vitaminok, napi többszöri orrmosás kiváltotta magát a műtétet. Nekem ez áldás volt, és a mai napig hálás vagyok érte a Doktornőnek, illetve annak a hölgynek, aki azt a hozzászólást írta, amely elvezetett a Proetz-kezeléshez. Mivel átestél Te is már ilyen műtéten, tudod, hogy nem egy kellemes dolog, én a napi orrmosásra és spray-re voksolok.... Mielőbbi jobbulást kívánok Neked!

Klaudiaanyu 2018.10.27. 20:30:57

@Ugodi Tibor: Kedves Tibor! Végül én is a pharmaexpressz révén jutottam hozzá az új orrspay adaghoz. 3 darabot vettem, összesen kb. 20.000Ft volt, de úgy vagyok vele, nem ezen fogok spórolni.
Szívesen. Örülök, ha tudok segíteni azzal, ha megosztom a tapasztalataim... Rögös és hosszú út volt, más ne menjen ezen keresztül, ha nem muszáj. Jobbulást! Leginkább tünetmentességet! :)

Anikám 2019.10.03. 02:12:36

Szia Klaudiaanyu

Evek ota vannak polipjaim,6/7 eve nincs szaglasom, de nagyon felek a mutettol. Par eve otthon azt mondta az orr/ful gegesz , hogy ez mar elkerulhetetlen lesz. Azota eltem az eletem tovabb szaglas nelkul egyre tobb panasszal, s ssajnos mar szinte sokszor akkorara nonek, hogy kilognak az orrombol:( Van orrmosom ,de en nem tudom hasznalni ..... nem jon vissza a masik orrlikon a folyadek:( naponta hasznalok orrsprayt is. Irorszagban elek itt 1 evet vartam szakorvosi vizsgalatra , ahol kozoltek csak a mutet a megoldas, ra 3 honapra volt idopont ct re , ahol kiderult, hogy minden uregem telis teli van polippak. Varom a mutet idopontjat es azt az orvost aki megtud muteni. aprilis ota mindig tolodik az idopontom, majd 2 honap majd 2 honap mulva ....szoval varolistas vagyok 6. honapja .Mit tanacsolsz nekem , mit tennel ebben a helyzetben ? hasznalna meg nekem a protz kezeles. Allergia teszt szerint nem vagyok allergias..koszonom

Missuri 2020.08.05. 21:16:48

Kedves Klaudiaanyu!
Hálásan köszönöm, hogy megírtad a történetedet- ez mentett meg az indok nélküli FESS műtéttől. Januárban influenzás lettem, majd a szövődményeként arcüreggyulladásom lett. Két antibiotikum kúra és a különböző orrcseppek, gőzölés, melegítés semmit nem segített. A klinikán az endoszkópos vizsgálatok után ct-re küldött a vizsgálatot végző doktornő. A kép hasonló volt a tiedhez, a jobb oldalon teljes szürkeség. Megkaptam a paksamétákat a műtéthez és a biztatást, hogy semmi más megoldás nincs. Kb. 35 éve már volt arcüreggyulladásom. Akkor felszúrták, antibiotikumot fecskendeztek be .. és annyi. Meggyógyult. Ma már ilyen "barbár" dolgokat nem csinálnak. Mivel nagyon féltem a műtéttől, a kockázatoktól meg még jobban, elkezdtem kutakodni a neten. Így találtam meg az írásodat. Ma voltam vizsgálaton az ajánlott magánrendelőben, vittem magammal a cd-t is amit a klinikán már láttak. A ct felvételen a doktornő rögtön észrevette amit a klinikán nem sikerült felfedezni... a hátsó foggyökeremen egy nagy ciszta van és az okozza a bajt. Tehát FESS műtét helyett irány a fogászat. Nagyon köszönöm neked!

Ne légy balek! 2021.10.24. 09:27:58

Kedves Hölgy! Köszönöm a blogot és a sok dokumentációval alátámasztott anyagot. Remélemjól van azóta is én holnaphívoma doktokat!! Azóta is jól van? Köszönettel: Csaba

Klaudiaanyu 2022.10.30. 13:18:29

@Ne légy balek!:
Kedves Csaba, 2022.10.30-án válaszolok, elnézést, ritkán nézem a blogot... De igen, minden rendben, azóta sem volt szükség műtétre. :) A szteroidos orrcseppet heti néhány alkalommal használnom csak, amikor úgy érzem, szükséges, mert jobban folyik az orrom. Igen kis mennyűségű szteroidot jelent ez, kismamák is hazsnálhatják az orrcseppet (Rhinocort Aqua 64 mg)

Volt, hogy kicsit megfáztam, olyankor megyek a rendelőbe egy Proetz-kezelésre, bár volt, hogy a doktornő mondta, hogy nem kellett volna, mert minden rendben. :) De néha jólesik meggyőződni arról, hogy rendben van az arcüregem. :)

Örülök, ha hasznos információkat adhatok át a bloggal, nekem 3 műtétet megspórolhattak volna az orvosok, ha a Proetz-kezelésről tudnak, és alkalmazzák.

Jut eszembe, tavaly nyáron egy horvátországi szálláson koszos klíma miatt csúnyán folyt az orrom, (én erre érzékeny vagyok, mert más nem lett beteg a klímától, csak én), így hazaérve kellett néhány Proetz-kezelés és a doktornő által felírt kevert orrcsepp, de hamar jobban lettem. :) A kulcs a Proetz-kezelés, az itthoni orrmosás, és az orrcsepp, amit külföldről hozok be a patika express segítségével, nem olcsó - hála a forint gyengesülésének...)

Jobbulást kívánok mindenkinek. :)

Igyekszem gyakrabban benézni ide...

OTRB 2023.01.18. 10:24:08

Kedves Mindenki!
Egyoldali orrpolipom van, kilenc éve műtöttek kétoldalival. Elég súlyos, az utóbbi másfél év alatt fejlődött ki várhatóan ilyen szépen. Elő is jegyeztek műtétre, látta a leleteimet három orvos CT-vel együtt, egyet értettek, hogy orbitális polip.
Erre, két héttel a műtét előtt az operáló orvos felhívott, hogy mégis inkább menjek be ezt átbeszélni, mert a CT nem megnyugtató (állítólag egy radiológus is megerősítette ezt), új CT-t kér és MR-t is, és megbeszéljük, hogyan tovább.
Persze, hogy megijedtem, mert egy kvázi rutinműtét előtt hirtelen ilyenek történnek... közben egy másik orvos is szövettant emlegetett (hozzá kerülnék állami műtétre, csak nagyon sokára) de ő csak annyit mondott, hogy féloldali polipnál ez nem árt.
Mit gondoltok?

OTRB 2023.01.18. 10:25:14

Amit még ideírnék Kótai doktornőnél is voltam, alaposan megvizsgált, megerősítette, hogy nagy polip (nem is volt Proetz kezelésem, mert ebben az állapotban nincs értelme), és nem mondta, hogy nagy gondot lát.
süti beállítások módosítása